Diákmunkát keresek!

A legnagyobb kérdés, hogy mit és hol!

Nagyon sokan vannak, akik már diákként is kipróbáltak egy vagy több munkát az iskola mellett. Ennek a legegyszerűbb módja, ha bejelentkezünk valamelyik diákmunka-központba. Már ezek között is számos lehetőség áll a rendelkezésünkre és mindegyikben számtalan állás közül választhatunk. Vagyis itt a legnehezebb feladat az, hogy kiválasszuk azt a munkát, amelyiket anélkül is teljes lendülettel tudunk csinálni, hogy az a tanulás rovására menne.

Ez pedig nem könnyű:

Ugyanis bár nagyon sok cég kínál jobbnál jobb lehetőségeket, közülük nagyon sok, úgymond, teljes munkaidőben szeretné foglalkoztatni a diákokat. Vagyis többnyire hétfőtől péntekig, 9-17-ig vagy más időbeosztásban, de mindenképp napi 8 órában, ami egy nappali tagozatos, elég sűrű órarenddel rendelkező diáknak nem igazán megoldható. Főleg, ha sok gyakorlati tantárgya van az elméleti órák mellett.
De vállalhatnak részmunkaidős, többnyire szórólapozó, vagy valamilyen piackutatói állást, ami viszont nem is fizet annyira jól, ráadásul télen-nyáron kint állni az utcán, vagy egy aluljáróban... hát nem éppen kellemes.

Azonban ha szerencsénk van, és találunk egy, az órarendünkhöz illő munkát, még akkor is sok akadályon kell átküzdenünk magunkat ahhoz, hogy azt mondhassuk: igen, ez az állás hosszú távra (a tanulmányi jogviszony fennállásáig) megfelel nekem!

Tapasztalatom szerint az egyik ilyen akadály a főnökség ellenszenve: a legtöbb, diákokat nagy létszámban, részmunkaidőben foglalkoztató munkahelyen a tanulókra sajnos mint pótolható munkaerőre, járulékos vagy kényszerű rosszként tekintenek, és eszerint is bánnak velük. Természetesen tisztelet a kivételnek!

Esetleg dönthetünk úgy is, hogy halasztunk egy vagy két félévet és megpróbálunk valami komolyabb munkát találni, aminek akár még hasznát is vehetjük a tanulmányaink alatt, vagy annak befejezése után. Viszont itt a diákmunka már szóba sem jöhet, hiszen a passzív féléves hallgatóknak nem jár matrica a diákigazolványra, diákmunkára pedig csak érvényes diákigazolvánnyal lehet jelentkezni. Pedig régen elég volt csak egy iskolalátogatási igazolás, amit a passzív hallgatói státuszú hallgatók is megkaptak, így legalább tudtak dolgozni, amíg eldöntötték hogyan tovább.

Vagyis hiába találunk rá az egyik diákmunka-központban egy olyan cég hirdetésére, amit esetleg a diploma után is szívesen csinálnánk és a diákmunka alatt megszerzett, a cég számára szükséges tapasztalatunk és kapcsolatkörünk esetleg könnyebben hozzájuttatna minket ugyanannál a cégnél egy főállású pozíció megszerzéséhez... esélytelen diákként.

Persze vannak olyan cégek, akik nem csak diákmunka-központokon keresztül keresnek gyakornokokat és a diákviszonyt sem hátrányként kezelik, de őket elég nehéz megtalálni. Hacsak nem látogatnak el az iskola által szervezett karriernapokra, de ezeken is főleg az utolsó féléves, diploma előtt álló diákokat keresik, vagyis a "fiatalabbak" még mindig üres zsebbel ácsorognak.

Szóval, mint én is iskolaszövetkezeten keresztül dolgozó diák, sok sikert kívánok minden, a pénzkeresési lehetőségnek ezt a formáját választó diáktársamnak, és ha találtok valami jót szóljatok!

Papp Erzsébet

Felnőttkori dilemma gyerekkorban

Napjaink diákjainak első és legfontosabb döntését már az általános iskola befejezése előtt meg kell hoznia, azaz hogy milyen iskolában tanuljanak tovább, melyik az, amelyik a leginkább a hasznukra válik.

Szakiskola, szakközép, gimnázium vagy valamilyen OKJ-s szak? Nem könnyű! Azért, mert a diákoknak már ekkor nagyjából tisztában kell lennie azzal, hogy mivel is szeretne foglalkozni, ha majd egyszer nagy lesz. Ehhez viszont tudni kell, hogy melyik iskola az, ami a vágyott cél leggyorsabb eléréséhez vezet.

Ez azért nem egyszerű, mert jelenleg egy olyan korszakban élünk, ahol a diákokba azt sulykolják, hogy "diploma nélkül soha nem lesz rendes állásod!"

Ami persze nem igaz. Szakmunkások mindig is voltak, és a jövőben is szükség lesz rájuk, sőt, talán nagyobb mennyiségben, mint a diplomásokra...
...azonban a legtöbben megijedve a szüleik vagy tanáraik által lefestett szörnyű jövőképtől - esetleg a munkanélküliségtől - nem is egy, hanem kettő-három főiskolát, egyetemet is elvégeznek párhuzamosan vagy egymás után ahhoz, hogy közelebb kerüljenek álmaik munkájához.

De! Valószínűleg ezzel a döntéssel - bármelyik iskolát is válasszák - belekerülnek abba az ördögi körbe, amiből nagyon nehéz kikerülni. Ugyanis, ha valaki nem pont olyan állásra jelentkezik, ahol minden diplomájával megszerzett tudására szükség van, akkor előfordulhat, hogy túlképzettnek minősítik és esetleg a felsőbb vezetői székekben ülők megijednek, hogy esetleg az ő állásuk is veszélybe kerülhet. Ilyenkor megoldásként merül fel egy-két diploma kihagyása az önéletrajzból, amivel azonban valós értékeinket titkoljuk el, aminek későbbi előmenetelünk során még kárát is láthatjuk. De még így sem biztos, hogy azt kapjuk, amit eredetileg szerettünk volna.

Esetleg választunk egy konkrét szakmát és az iskola befejezése után saját vállalkozást alapítunk? Nos a siker itt sem garantált, hacsak nem tudunk kitűnni a tömegből valami egyedivel vagy különlegessel. Vagy elszerződhetünk egy már működő céghez is, mint alkalmazott, kevesebb fizetésért, kevesebb szabadidővel és talán nem is a legideálisabb környezetben...

Bár mindezek ellenére bárki lehet sikeres és találhat jó állást, mégis egyik sem a legjobb megoldás, főleg ha álmaink állását keressük.

Várom az ötleteket és a tapasztalatokat, hogy szerintetek hogyan lehet erre megoldást találni!

Papp Erzsébet

Az Evezős és a tenger

"Kifaragtalak, Evezős, mert van egy nagy álmom. - A kis faemberke csak mosolygott. Egy kenuban üldögélt a havas domboldalon. - Meglátod, az álom valóra válik. A nap langyos melegétől a hó megolvad, a víz leszalad a domboldalról a folyóig, le egészen a nagy tóig, azután azon is túl le a tengerig. Te a víz hátán útra kelve átéled az én megálmodott kalandjaimat. Én nem mehetek veled, mert segítenem kell apámnak a csapdáknál."

Részlet az Evezős és a tengerből (Paddle-to-the-Sea, Holling Clancy Holling, 1941; 1966-ban filmet is készítettek belőle - H.Zs.). Egy kis indiánfiú története, aki útnak indított egy apró játékkenut, hogy bejárja a világot helyette. Tudják, hogy mi is ugyanezt tesszük? A Pioneer, a Voyager, a Galileo. Ékes bizonyítékai a mi örökös keresztes hadjáratunknak, csak manapság kozmikus ösvényeken járunk. Miért? Mert a Földdel végeztünk. Tudják, még nincs 100 esztendeje, hogy Amundsen elsőként érte el a Déli-sarkot. Scott, a második, pedig meghalt a visszaúton. Tavaly lezárták a Mount Everesthez vezető utakat a szemét miatt. A Föld törékeny hellyé vált. Nem kell meghódítani. Védelemre szorul. Dédelgetni kell, akár egy kisgyereket. Mit teszünk tehát? Játékszereinket a végtelen űrbe lőjük fel. És álmodozunk, hogy egy napon mi is nekivághatunk.

"A párába vesző zuhatagon szivárvány ívelt keresztül. Evezős átbukott rajta, és zuhant tovább, lefelé. Csak sodorta a sebes folyó. Örvényekkel találkozott, amelyeket még a nagy hajók is kikerültek. Micsoda örvények voltak! A hatalmas hullámok hullócsillagként száguldottak! Kifordultak, majd befordultak. Evezőst hol felvetették a párát lövellő vulkánok, hol alábukott a mélységbe, majd újra kilőtt zöld rakétáján a Hold felé."

Hányan kiálthatnak most fel: Barátom! De engem soha nem vonzott a száguldás. A Föld csodás parkoló pálya. Az űr kockázatos. Hadd mondjak még valamit! Bármelyikünk taposhat új ösvényt. Nekem sokszor eszembe jutnak a múlt meg nem énekelt hősei. Az a néhai ínyenc, aki ránézett a homárra és azt mondta: Én ezt megeszem. Vagy az első gyógyító, aki felkapott egy kést mondván: Operáljunk, fiúk! Látják, a kalandok ezernyi alakot és színt ölthetnek. Kezdve a hajvágástól a szerelembe esésig. Vagy ha már a kocsiban ülünk, de mégsem hajtunk el, azt is hívhatjuk gyávaságnak, miként óriási bátorságnak is.

„Egy pillanatig pont olyan volt, mint Evezős. Dal szólalt meg a szívében. Előtört az ajkai közül, de csak a víz és a szél hallhatta. Kis világjáró, bejártad az utat. A hosszú-hosszú utat. Olyan dolgokat tudsz, amelyeket nekem még meg kell tudnom. Találó nevet kaptál apám házában, kis világjáró. Jó talizmánul szolgált. Igazi evezős vagy."

Evezős a tengernél. Remélem tetszett emberek. Ez a dal Richard McWilliamsnek szól, és a kíváncsi gyerekeknek, akik ott élnek mindannyiunkban.

(Chris, Miért éppen Alaszka?, 3. évad, 20. epizód, The Final Frontier)

HELLO-GOODBYE, hosszúhétvége Londonban

A harmadév végére azt hiszem kicsit minden komédiás hallgató lendületét vesztette, főként az elmúlt vizsgaidőszakban. A könyvek lapozgatása, a sokszor végigolvashatatlannak és megtanulhatatlannak tűnő jegyzetek tanulmányozása mellett szinte idő sem maradt, hogy kicsit kifújjuk magunkat. Ezért egy Londonban töltött hosszúhétvége mellett döntöttem, hogy pótoljam eltűntnek nyilvánított energiáimat.

Az utazásokat általában nyárra szoktam időzíteni, egyrészt mert akkor az iskola sem tűnik fel, mint akadályozó tényező, másrészt a téli sportok nem állnak túlságosan közel a szívemhez. Sok tengerparton töltött sütkérezés helyett most az Egyesült Királyság felé vettem az irányt egy kedves kint élő ismerősöm invitálására.

A gépem reggel 8.30-kor indult, ezért 5-kor félálomban kikászálódva, a nappaliban egy erős kávé kíséretében próbáltam rávenni magam a nap elkezdésére. Gyors készülődés után a reptér felé vettem ez irányt, felszálltam-leszálltam és indulhatott is a hétvége.

Az első napon megérkezésem után egy rövidebb sétát tettünk a város forgatagában, majd néhány további kint élő ismerősöm csatlakozását követően vacsora közben kibeszéltük kivel mi történt, amióta kiköltözött (mi változott illetve nem változott Budapesten).

A második nap nagyjából városnézéssel telt el. A jelképpé vált kétemeletes piros buszok, valamint a fényképezőgépem kattogtatásával igazi turistának érezhettem magam. A három nap alatt talán ez volt az egyik legjobb program, bár kétségtelenül a legfárasztóbb is. Beszámolók alapján már felkészültem egy esős, ködös így állandóan borongós hangulatú városra, ezzel szemben mindhárom napon napsütés és +13 °C volt. A városnézés után nőként azt hiszem kihagyhatatlan program az Oxford St. végig kirándulása. Délután 6 óra felé értünk haza, majd egy kis pihenést követően elindultunk egy igazi angol buliba. Sajnos a hely neve már nem felidézhető számomra, de a hangulata fantasztikus volt, tele fiatalokkal és jó zenével megspékelve.

A harmadik nap nagyjából az előző kettő kipihenésével telt. Az ebédet, illetve a bőröndbe pakolást és az egy órás taxizást követően Heathrow után röpke két óra múlva Budapesten találtam magam.

Sajnos a betervezett alvást nem segítette elő, hogy másnap még vizsgáztam, ami utólag valamiféle csoda útján igencsak jó jeggyel végződött :) Összességében fantasztikusan éreztem magam, jó volt újra látni kint élő barátaimat és a sok tengerpart után valami újat megtapasztalni.

Aki esetleg még nem járt azon a vidéken, ajánlom figyelmébe!

Farkas Zsófi

Diploma egy, diploma kettő... avagy mit tegyünk, ha párhuzamos képzésben vagyunk

Ha az ember betervez egy második szakot egy már megkezdett mellett, semmilyen akadályon, problémán nem fog meglepődni. Túl azon, hogy hogyan egyezteti össze az óráit (a most tárgyalt ideális eset a két nappali szak két felsőoktatási intézményben, de akár egy helyen is, államilag támogatott formában), tehát túl az óraegyeztetésen, még a vizsgaidőszakát is meg kell precízen terveznie, főleg, ha mellette még élni is akar.

Nos, ha ezek megvannak, a gyakorlatokra be tud járni, az elméleti órák anyagait el tudja kérni csoporttársaitól, a vizsgaidőszakban optimálisan heti 4-5 vizsgája van, akkor már csak a záróvizsga, illetve szakdolgozatírás a végső akadály, amit sikeresen kell leküzdenie.

Na igen, de mégis hogy csináljuk? Befejezzük-e idejében az első intézményben folytatott tanulmányainkat, és fizetősön folytassuk a másik helyen (mert az állam – még a mi rendszerünkben – egy képzési formában csak egy diplomát támogat), vagy az elsőn halasszunk, és egyszerre fejezzük be? Nehéz kérdés.

Mert ha idejében zárjuk tanulmányainkat, számolni kell azzal, hogy a másik helyen nem csökken a teendők száma, nem csökken a vizsgák száma, a teljesítményünket ugyanúgy szinten kell tartanunk. Miközben államvizsgára kell készülnünk, tételeket kidolgoznunk, és írni az 55-70 oldalas szakdolgozatunkat. Vajon lenne időnk?

De ha meg az időhiány miatt eltoljuk az első diplománkat, és egyszerre fejeznénk be a két alapképzésünket, akkor mindezzel duplán számolhatunk. Ráadásul a mesterszakos felvételik is ekkor vannak, tehát még ez is nehezíti a dolgunkat.

Ugyanakkor segíthet a két szak a két szakdolgozatban és záróvizsgában. Ez olyan esetben fordulhat elő, ahol a két szak között van egy kis átfedés. Esetemben a kommunikáció és médiatudomány és a magyar-film szak között van átfedés, így kiegészíthetem plusz információkkal a szóbeli vizsgáimat, amivel talán elnyerem a bizottság tetszését. Mindenesetre rosszat nem fog tenni, ha megvillogtatom a plusz tudásomat. Talán még könnyíti is a készülést.

De a két szakdolgozat az akkor is két szakdolgozat. És közben a második helyen ugyanúgy vannak órái az embernek, amiket ugyanúgy vizsgák követnek, mint a korábbi félévekben.

Akkor mit tegyünk?

Tehetjük például, hogyha az egyszerre végzés mellett döntünk, hogy már nyáron elkezdjük az első helyünk szakdolgozatát. Van idő, ez szól mellette. Ellene van viszont, hogy nincs nyomás, nincs semmi külső erő, ami arra sarkallna minket, hogy nyáron tanuljunk, írjuk a szakdolgozatunkat.

Erre van talonban az önfegyelem. Nehéz, de ha financiálisan is jól akarunk járni, és 1. nem fizetni két félévet a második helyen, 2. ösztöndíjat szeretnénk kapni a második helyről, akkor legalább van motiváció. Ez persze csak akkor lehetséges, ha még van államilag támogatott félévünk elég. Ha már kifogyóban vagyunk, akkor mindenkinek át kell gondolnia a helyzetét, pénzügyileg is, energiailag is. Mert nehéz ugyan a két szak, de mikor jelentkeztünk, tudtuk mi vár ránk, és valószínűleg nem azért tettük ezt, hogy két helyen lébecoljunk, hanem mert többre vágytunk. Ezért valószínűleg minden párhuzamos képzésben részt vevő diák tisztában van a helyzetével, és a rá nehezedő problémák súlyával. Így igazából konkrét tanácsot nem tudok adni, mert mindenkinek speciális a helyzete, így egyedi „megoldások” is vannak rá. De ha megbeszéljük egymással, kikérjük a barátaink, sorstársaink és nem utolsó sorban szüleink és oktatóink véleményét, könnyebb lehet a döntés.

Úgyhogy hajrá, várom a véleményeket! Ti mit gondoltok, hogyan lehet ezt kezelni, Ti hogy csinálnátok, vagy épp hogy csináltátok, ha korábban már szembesültetek a párhuzamos képzés pro és kontrájával?