A telhetetlenség csimborasszója

Sokan azt gondolják a párhuzamosan két egyetemet/főiskolát végző hallgatókról, hogy azért járnak két helyre, mert telhetetlenek. Azt, hogy több diplomát akarnak, annak fényében, hogy ezáltal majd jobb állást kapjanak, válogathatnak melyik diplomát hova írják be, hogy ettől majd el lesznek ájulva a munkaadók. Sőt, még azt is, hogy így nem végzik el egyik egyetemet se jól, nem tudnak bejárni az órákra, így nem kapják meg azt a plusz tudást, amit az órai jelenlét ad, mindent csak felületesen csinálnak, folyton jegyzeteket kérnek, és csak keresik a kifogásokat és még sorolhatnám.

Hát pedig nem így van.

Ha már valaki arra adja a fejét, hogy két egyetemet végezzen egyszerre (akár nappali-levelezőt, akár nappali-nappalit, stb), az már önmagában nem a restségét erősíti. Persze, szó nincs arról, hogy ne lennének olyanok - nem is kevesen -, akik csak azért végeznek el több szakot, mert mondjuk nem akarnak dolgozni, és ezzel húzzák az időt, vagy azt gondolják így kelendőbbek.

Ha az ember tanulni akar, akkor azt támogatni kell. Szerencsés helyzetben vagyok, mert a szüleim amiben 100%-ig támogatnak, minden megkötés nélkül, az a tanulás. Bármibe is vágjak bele, mellettem állnak. De ehhez az is kell, hogy megbízzanak bennem, hogy érezzék, hogy tényleg akarom, és nyomós indokom is legyen rá (itt azt értem ez alatt, hogy például miért nem megyek el dolgozni teljes munkaidőben, helyette miért végzek el egy mesterszakot).

A párhuzamos képzés ugyanakkor olyan szempontból is nehéz, hogy az ember könnyen azt érezheti, hogy nem tartozik egyik helyhez se igazán. Éppen az ingázások miatt. Hogy mikor vége egy órának az egyik helyen, nem marad ott dumálni a többiekkel, nem mennek el kávézni óra után, hanem rohan át a másik helyre. Ha nem tud bejárni órára, akkor a közös „kibeszélésekről” is lemarad, amikor nosztalgiáznak a csoporttársak, hogy „hé, emlékeztek, mikor Déri titkárnője pontban reggel 8 órakor megállt az ajtóban és egyesével engedte be az embereket, majd 8:10-kor Déri kulccsal bezárta az ajtót, hogy többen már ne zavarják késésükkel az órát?” De e mellé vagy helyett vannak az órán kívüli programok. Ha elhívnak minket, és a társaság nagy részét nem ismerjük, akkor is menjünk el, mert meglepődhetünk milyen jó barátságok születhetnek ismeretlenek között például egy lézerharc alkalmával.

Visszatérve a telhetetlenségre. Az anyaegyetem hallgatói sokszor árulásnak érzik, ha a másik egyetem jobban tetszik, onnan valahogy kicsattanó örömmel az arcunkon térünk vissza, vagy prioritást élvez az első egyetem, főiskola óráival, programjaival szemben. Aki kétszakos, és nem egy intézményben, az pontosan tudja, hogy minden egyetem közt ég és föld a különbség, minden területen. Így igazából újra meg kell tanulni mindent, ugyanúgy béna elsős gólyaként kezdi az ember egy új helyen, hiába van már x év tapasztalata például ügyintézésben.

A két szak szerintem különösen azért jó, mert ha a tanulásban valóban mohók vagyunk, szélesíteni akarjuk nem csak a tudásunkat, hanem a látásmódunkat, gondolkodásmódunkat, akkor arra az egyik tökéletes megoldás a két szak. Amíg nem próbálja ki az ember, fel se tudja fogni mennyire más mentalitást képes adni egy másik hely. Jobban mondva a két hely összegyúrva. Ez kicsiben kb. olyan, mint mikor új tanárokkal találkozunk az órákon az anyaegyetemen. Kommunikációs sajnos elég kevés tanárunk van, három éven át majdnem ugyanazok tanítanak, néhány nagyon kiemelkedő van, akitől nem csak az anyagot, hanem látásmódot is kapunk. Persze, ELTE-n se mindenki tökéletes, de jóval több a szeminárium, jóval több lehetőség van az egyénnek megmutatkoznia a tanárai előtt, és persze a csoporttársai előtt. Ráadásul mivel a BGF-en kb. 90-en lehetünk, abból 20-an a szakirányon, így ugyanazokkal az arcokkal találkozunk a három év alatt (igaz, előfordul, hogy három éve jársz valahova, és van olyan csoporttársad, akivel még sose beszéltél). Az ELTE-n viszont vagy 200-an vagyunk, és szinte minden órán több mint a fele a csoportnak új arc, új perspektíva.

Ha mondjuk egy bölcsész és egy társadalomtudományi szakon vagyunk, nem is kell mondanom, hogy a két terület más hozzáállással van az egyes témákhoz. És éppen ez a szép a párhuzamos képzésben, hogy mindkét oldalról megmutatják őket, legalábbis lesz hozzá képességem, vagy inkább úgy mondom: nyitottabban állok hozzá mindenhez, egyszerre széplelkűen és racionálisan. Végül is ez az emberi létnek a lényege, hogy az ember gondolkodjon, ez különbözteti meg minden más lénytől, miközben ösztönlény, gondolkodó identitás is. Hiszen ha már letéptük azt az almát arról a fáról, együnk is belőle.

Szóval valamilyen módon tényleg a telhetetlenség csimborasszója a párhuzamos képzés, de egészen más okkal, mint ahogy a szkeptikusok hiszik. Jó érzés tudni dolgokat. Mindenkit erre bíztatok, ha nem is két szakra, de mindent fogjon fel úgy, hogy azzal csak több lesz.

Amszterdam legalizálva

Amszterdamban tényleg mindenki füvezik? Mindenütt örömlányok dolgoznak? Tulipánnövesztésből élnek és fapapucsban mászkálnak? Ezeknek a rendkívül fontos kérdéseknek nézünk most a mélyére.

A bevezetőből azt hiszem kiderül, hogy miről is lesz szó a továbbiakban. Tegnap érkeztem haza a holland fővárosból, ahol egy hétvégét töltöttem el.

Csütörtökön, letudva az első és egyben utolsó zh-mat, hazarohantam és bedobáltam a legszükségesebbnek tartott tűsarkúimat és sminkcuccaimat a bőröndömbe :D Néhány órás alvás után a reggeli kávét követően félálomban megközelítettem a 2A terminált. Egy örökkévalóságnak tűnt az út, pedig csak 2 óra választja el Amszterdamot Budapesttől.

Nagy nehezen megérkeztem, és az első gondolatom az volt, hogy a magyar klíma joggal nevezhető trópusinak a hollandhoz képest. A barátaim a belvárosban laknak, ahol egymást érik a csatornák, ami egyet jelent az állandó széllel és faggyal.

A fagyhalál közeli gondolataim hamar elillantak, amint a nyakunkba vettük a várost.

Az aprónak tűnő színes házak végtelen sora, az utcákon lévő embertömegek mellett még a tulipánt áruló hölgyek erőteljes próbálkozása is csak kedves gesztusnak tűnt.

Sétálás közben valahogy egy coffeeshop-okkal teli városrészhez keveredtünk, így el is jött az ideje, hogy választ adjak a bevezetőben feltett első kérdésre. Nos, elég sok füstölgő fiatal felől éreztem a nem szokványos dohányból készített cigaretta „illatát”. Mivel a marihuána fogyasztása Hollandiában legális, így a teád/kávéd mellé rögtön kérhettél is egy felturbózott cigarettát, esetleg néhány, bizonyára ínycsiklandozó süteményt a pultnál. Azt viszont felelőtlenség lenne kijelenteni, hogy mindenki mókás hangulatban lett volna.

Az első nap hamar el is telt az utazással és hosszú beszélgetésekkel.

Általában csak hétvégén van időm elutazni, ezért csak egy olyan nap van, amit ébredéstől-lefekvésig az adott városban töltök. Mondanom sem kell, ez a kedvencem.

Szombaton frissen és üdén két kint élő ismerősöm idegenvezetésével a reggeli kávé után útra keltünk, hiszen volt mit megnézni. Annyi minden történt velem, hogy nehéz is mindenre visszaemlékezni, de azért megpróbálom.

A Leidse tér a város egyik olyan pontja, ami non-stop tele van emberekkel, legyen szó unatkozó hazafiakról,  turistákról vagy utcazenészekről. Innen mindössze néhány perc séta a Vondelpark és a Van Gogh múzeum is. A Vondelpark Amsterdam leghíresebb és legnagyobb parkja, kb. 2 km hosszú és bizonyára tökéletes hely a pihenésre vágyóknak, amennyiben az illető el tud lazulni 5 °C-ban. A Van Gogh múzeum  nagyon tetszett, egyrészt mert azon kevés művészek közé tartozik, akik a középiskolai tananyag szerves részét képezik, és mégsem aludtam el rajta művészettörténet órán.

A kulturális programok után ellátogattunk a virágpiacra, így végre láthattam miért is olyan büszkék a hollandok a tulipánjaikra (és egyéb virágaikra).

Végül természetesen elsétáltunk a piros lámpás negyed mellett. Éés igen, nagyon sok lány keresi meg a havi fizetését ebben a szakmában. Nem gondolom, hogy véleményt kellene mondanom ezzel kapcsolatban, az viszont teljesen biztos, hogy felforrósítják az amszterdami éjszakákat.

Az utolsó nap, csak úgy, mint az érkezés napja, fél nap. Ez nagyjából azt jelenti, hogy a gyors reggeli után pakolás és irány a reptér.

A holland főváros összességében egy nagyon jó hely, azt nem állítom, hogy oda költöznék, de utazni tökéletes. A látnivalók, az emberek, a város hangulata annyira szabad, hogy könnyen azt érezni, itt mindent lehet.

Aki még nem járt Amszterdamban, remélem kedvet kapott, a következő projektről hamarosan kaptok egy kis előzetest!

Farkas Zsófi

Orosz rulett - meri, vagy nem meri?

"A halálos játék Oroszországból származik. Egy forgótárcsás pisztolyból eltávolítják az összes töltényt, majd a tárba visszahelyeznek egyet, megpörgetik és hirtelen visszacsapják a helyére. Börtönőrök döntötték el így, hogy melyik őrizetessel végezzenek. Aztán az orosz forradalom idején játszották ezt a bajtársak. Néhányan öngyilkosak lettek, néhányan pedig a bátorságukat bizonyították ezzel.”

Akár egy filmjelenet leírása is lehetne, de nem találtam jobb hasonlatot a jelenlegi állapotom bemutatásához. Pontosabban a külföldi munkavállalásra gondolok.

Így diploma előtt sok fiatal elgondolkodik, hogy mit is kezdjen a diplomájával Magyarországon. Nem mintha lehetőségünk lenne válogatni a jobbnál jobb munkalehetőségek között. Sok frissdiplomás fiatal dönt úgy, hogy megpróbál külföldön boldogulni.

Nagyon jól hangzik, hogy elindulunk szerencsét próbálni egy idegen országba, ahol új életet kezdhetünk, új embereket ismerhetünk meg, és az ölünkbe pottyan az álommunka, álomfizetéssel. Vajon ez ilyen egyszerű?  Nem! Lehet, hogy sokan úgy gondolják, hogy tudják milyen veszélyek várnak rájuk, a gyakorlat azonban azt mutatja, hogy nem árt foglalkozni a témával.

Az első tipikus veszélyforrás az, ha bedőlünk a túl jónak tűnő lehetőségeknek. Gyanúsnak kell lennie, ha sok pénzt ígérnek kevés munkáért, felajánlják, hogy kifizetik az útiköltséget, alapvető nyelvtudást sem követelnek meg, illetve nem ragaszkodnak szerződéshez. Akik elfogadják ezeket, megérkezve az adott országba gyakran szembesülnek azzal, hogy átverték őket. Például a kiutazás költségeit, az ígéretek ellenére nem kapják meg. Más költségekkel is járhatunk ugyanígy, valamint ha nem készítünk szerződést, előfordulhat, hogy jóval kevesebb fizetést kapunk az előre megígértnél, vagy legrosszabb esetben ingyen dolgozunk.

Az illegális munkavégzés Magyarországon sem veszélytelen vállalkozás, külföldön viszont az itthoninál súlyosabb következményekkel járhat. Az illegális munkavégzés pénzbüntetéssel, de akár börtönnel is büntethető. A feketemunkának a lebukáson túl is vannak veszélyei egy külföldi államban, például munkahelyi baleset esetén a munkáltató nem fizeti ki a kórházi kezelést, nem kérhetünk kártérítést, valamint a munkaidőről, munkakörülményekről és a fizetésről történő megállapodás be nem tartása esetén szinte semmit sem tehetünk.

Könnyen előfordulhat az is, hogy a munkáltató a megkötött megállapodás biztosítékaként elkéri a munkavállaló útlevelét azzal az indokkal, hogy majd ő intézi a hivatalos ügyeket helyette. Ilyenkor aztán megesik, hogy az útlevél egyszerűen nem kerül vissza tulajdonosához, ami azzal jár, hogy az illető nem tud hazautazni.

Sok helyen találkozhatunk fiatal lányoknak szóló hirdetésekkel, melyek könnyű munkáért sok pénzt ígérnek. Ezekre a munkákra elsősorban nem a frissdiplomás fiatalok jelentkeznek, de sok embert elvarázsol a gondtalan élet képe. Akik ilyen munkára jelentkeznek, azoknak nagyon oda kell figyelniük, ugyanis rengeteg esetben előfordult, hogy amint a lány megérkezett az adott országba, elvették az iratait és prostitúcióra kényszerítették. A hasonlóan járt lányok közül néhányan sosem kerültek haza.

És miért orosz rulett?  Sokan úgy gondolják, ez csak a szerencsén múlik, hogy valaki kifogjon egy jó külföldi munkát. Igaz, kell hozzá némi szerencse is, de nem véletlen, hogy „mindenki a saját szerencséjének a kovácsa”.  Fórumokon számos siker sztorit olvashatunk, és segítséget kaphatunk ahhoz is, hogy miként vágjunk bele. Ha alaposan felmérjük a lehetőségeinket, és utánajárunk minden apró kis részletnek, akkor nem érhet nagy meglepetés az idegen országban. Természetesen nem egy elrettentő példával is találkoztam, de ezek az emberek meggondolatlanul, nyelvtudás nélkül indultak neki, és nem csoda, hogy vesztesként jöttek ki ebből a „halálos”játékból.

Bagó Anett

Munka itthon...?

A diploma vagy szakmai bizonyítvány megszerzése után az első és legfontosabb: munkát találni! Bár számos lehetőség áll előttünk, mégis hatalmas erőfeszítés a megfelelő állás megtalálása. A munkaadók ugyanis sokszor irreális feltételekhez kötik főleg a friss diplomások felvételét. A főiskolák, egyetemek bizonyos szakokon előírnak ugyan kötelező külső szakmai gyakorlatot, de az legfeljebb 10 hét. Ugyanakkor a meghirdetett állások 80%-ánál a hirdetés szövegében hiába a "pályakezdő" vagy a "friss diplomás" meghatározás szerepel, mégis, ha figyelmesen elolvassuk a teljes szöveget, rájöhetünk, hogy a minimum 1-2 éves tapasztalat bizony "szükséges", vagy legalább is "előnyt jelent". Vagyis hiába van meg minden szakmai tudásunk az állás betöltéséhez, mégsincs tapasztalatunk!

Ilyenkor mit tehetünk?

Kereshetünk például gyakornoki állást, ami az esetek többségében nem fizetős és szegény diákok csődbe mennek mire összejön az az 1-2 év, de ha szerencséjük van, előbb-utóbb átveszik őket főállásba.
Vagy bejelentkezhetünk munkanélküli hivatalba is, ahol viszont nem biztos, hogy a diplománkhoz illő állást kapunk, hiszen akkor már minden mindegy...

A kérdés itt csak az, hogy vajon miért nem éri meg a cégeknek egy fiatal, kreatív, friss diplomással foglalkozni, akinek az új ötletei és a lelkesedése még a cég javára is válhat?! Ehelyett alkalmaznak egy olyat, aki bár lehet, hogy minden praktikát tökéletesen ismer, de talán már belefásult a dolgokba: tudja, hogy ezt és ezt hogyan csinálták az előző munkahelyen. De vajon ez a másik cég célkitűzéseihez is alkalmas...?

Külföldön bevett gyakorlat, hogy a cégek figyelik a főiskolák, egyetemek számukra ígéretes hallgatóit és a diploma után egyből állást adnak nekik. Itthon viszont az iskolák által szervezett állásbörzék sem túl népszerűek a hazai cégek körében, csak a külföldi érdekeltségűeknél. 

A magyar cégek miért félnek a friss diplomásoktól, vagy az iskola mellett a leendő szakmájukban dolgozni akaró diákoktól?

Papp Erzsébet

Utazni jó!

Az utazás rengeteg izgalommal jár, ami már akkor elkezdődik, mikor először ülünk le a gép elé és kezdünk el nézelődni a számtalan utazási lehetőséget kínáló oldalak között. Bőszen jegyzetelünk, kiírogatjuk a legjobbakat, amíg meg nem találjuk azt az egyet. És megkezdődik a visszaszámlálás.

Amint kiderül, hogy mi a következő biztos úti célunk, megkezdődik a hetek, a napok és az órák visszaszámlálása egészen az indulásig. Sok esetben maga a tudat, hogy lassan eljön az a várva várt időpont, hogy nem kell az iskolapadban ülni, vagy a munkahelyen gürizni hatalmas boldogsággal tölt el minket.  Mivel a legtöbb percünket az utazás gondolata köti le, így ez az idő leginkább arra szolgál, hogy összevásároljunk minden fontos vagy éppen teljesen felesleges dolgot az útra. És persze mindet el kell vinnünk magunkkal, ezért kénytelenek vagyunk ugrálni a bőrönd tetején, vagy teljes súlyunkkal ránehezedni, hogy végül valahogyan összehúzzuk a cipzárját. Így mondhatni már a csomagolás is egy élmény.

Sőt, néha a több órás utat is lehet élvezni. Személy szerint imádom. Könyv a kézben, zene a fülben, és lehet bambulni kifelé az ablakon. Sajnos akad rossz példa is, mint amikor már fél napja zötykölődünk a buszon, a lábaink már az első óra után elhaltak, aludni nem tudunk, mert a fejünk folyamatosan elgurul valamerre, és ráadásként mögöttünk valaki előveszi a fasírtot. De nem számít. Mert mindezek ellenére lassan megérkezünk, végre máshol lehetünk, elszakadva a napi rutintól. Felfedezünk ismeretlen helyeket, ízeket, találkozunk új emberekkel. És minden egyes utazással többet látunk a világból.

Janotka Krisztina