Egy kis zárszó

Múlt hét volt az utolsó tanítási hét a BGF-es életünkben. A jövő hét folyamán csak annak a pár zh-nak, vizsgának nézünk elébe, ami 6. félévre maradt. Nem lesz több késés, nem lesz több utolsó pillanatban történő óraelmaradás, és óriási szünetek két óra között. Nem lesz vizsgadrukk, nem lesz jegyzetkérés, puskakészítés.
Fiatalkorunk talán utolsó nagy tanulmányi megmérettetése következik júniusban, amivel lezárjuk a 12+3 éves intézményi keretek között töltött tanulást. Már ha dolgozni megyünk tovább, és nem például MA-ra.

De nem csak az utolsó tanítási hét volt múlt héten, hanem az érettségik is. Emlékeztek még milyen volt 3-4-5 évvel ezelőtt? 18 éves kis kamaszokként mennyire rettegtünk tőle, de mennyire ijesztgettek is, hogy mennyit kell rá tanulni, hogy milyen nehéz, összetett; az utolsó évben szinte csak az érettségire készültünk minden tárgyból. Aztán mégis letettük az érettségit, befejeztük a középiskolát. Felvettek egyetemre, főiskolára. Hát ott tanultuk meg igazán mi is a tanulás. Visszanézve az érettségi egy könnyed kis zh-nak tűnik. Szövegelemzés? Miniesszé? 20 tétel? Az elmúlt három évben, még ha az elején próbáltunk is minden kötelezőt beszerezni, elolvasni, megtanulni, ez a lendület a harmadik év végére jócskán megcsappant. Nem lustaságból, inkább csak megtanultuk mi a fontos, hogy hogyan használjuk az addigi tudásunkat, hogy ha másnap Nemzetközi kapcsolatok és intézmények vizsga van, akkor előző nap délután még bandázhattunk egyet, mert egy délelőtt alatt bevágtuk, ami kell. Megtanultuk kihasználni az időnket, ha nem is volt, mégis csináltunk belőle. Az egyetem, főiskola részben ezért is hasznos, mert az embert így is felkészíti a felnőtt-életre, amikor nem lesz mindenre ideje, mégis muszáj megcsinálni, és mindig sikerül. Mert sikerülnie kell.

Nem fogok tovább nosztalgiázni, elérzékenyülve, szentimentálisan visszagondolni az elmúlt három évre, mert még mindig nincs itt az ideje. Még mindig benne vagyunk a sűrűjében. Ha leadtuk a szakdolgozatot, és már nincs más teendőnk, csak a záróvizsga, majd akkor vesszük észre, hogy mennyi minden volt eddig, amit természetesnek, hétköznapinak vettünk, és most valami más lép a helyébe, ami előtt ugyanúgy megszeppenve állunk, mint 3-4-5 évvel ezelőtt, a sikeres érettségik után.